Márai Sándor: December Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és hó fátylaimögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel,…

 Két hete még itt voltál velem. Együtt töltöttünk bort a poharainkba, együtt gyújtottuk meg a gyertyákat, együtt égettük el a csillagszórót. Magadhoz öleltél, megsimogattad a fejem búbját, és aggódó szemekkel néztél rám. Számtalanszor megdicsértél, elmondtad, hogy…

 Ó, hogy ülnék annak a kopár fenyőfának a felső ágán, hajladozva a csípős szélben, hagyva, hogy kedve szerint beletúrjon a hajamba. Ott ülnék, bámulva a lágy ólomfelhőket, számolgatva a lehulló faleveleket, várva a magányos varjúkra. Messze járnak, eledel…

 Csodáltalak. Nem úgy, ahogy szokás csodálni az embereket, nevetve hibáikon, kibeszélve az életüket. Én nem emberként csodáltalak, mert nem voltál az.Csodáltam hibáidat, csodáltam életedet, csodáltam szavaidat, csodáltam rossz szokásaidat, csodáltam…

  Odaborult arccal a falhoz, és sírt. Hálát adott! A puszta templom falait, miket keletkezésük óta nem keresett föl más, mint a denevér és a varangy, miket körülzöldellt az emberlakkísérő gyom, dudva, miknek legendakörét képezte a csúfondáros adomacsoport, ma…

 Az ólomszínű kövezeten ballagok. Minden lépésemnél halott levelek lebegnek a lábaim alatt, tehetetlenül sodródva pusztulásuk felé. Ellépkedek a középig és leülök egy üres padra. A szomorú látvány fájó érzést kelt bennem. Hová tűnt az üde napsütés, az égig érő…

 I am walking on the lead-coloured pavement. By every step dead leaves are floating underneath my feet, being adrifted helplessly towards their doom. I amble to the middle, and sit on an empty bench. The grim sight calls forth a sore feeling in me. Where is the sweet sunshine, the sky-high…

 Rekkenő hőség volt. Elcsigázottan kullogtam a kavicsos úton. Hátamon súlyos terhemet cipeltem, lábaim zsibbadtan hajtottak előre. Már csak az utolsó száz lépés volt hátra, de ez tűnt a legnehezebbnek. Minden pillanatban éreztem, hogy a következő lépésnél orra bukom a…

Milyen jó is volt, amíg összefűztük ujjainkat és bohócként ugrándoztunk az aszfalton! Emlékszel, én magányos voltam, és te megosztottad velem a kis asztalkád. Együtt szaladtunk az esőben és megvártál, amikor elestem. Nem segítettél fel, csak álltál és vártad, hogy eltorzult…

 Az olvasás olyan tudomány, mely ma már nem luxus. Mégis igen sokan nem tudnak olvasni, vagy nem értik amit olvasnak. Vajon mi okozta a Gutenberg-galaxis ilyen mértékű összeomlását? Televízió? Számítógép? Szabadidőhiány? Bármi is legyen az oka, a könyvek jövője rohamosan…