Két hete még itt voltál velem. Együtt töltöttünk bort a poharainkba, együtt gyújtottuk meg a gyertyákat, együtt égettük el a csillagszórót. Magadhoz öleltél, megsimogattad a fejem búbját, és aggódó szemekkel néztél rám. Számtalanszor megdicsértél, elmondtad, hogy milyen boldog vagy. Én is boldog voltam, hogy végre bepótoltuk az elszalasztott időt együtt, és rájöttem, hogy mennyire szeretlek. Amikor átadtál nekik, újra elmondtad, hogy büszke vagy rám és én örökre veled maradtam volna. Nem gondoltam, hogy utoljára látlak, azt hittem, még sok-sok meghitt pillanat vár ránk. De két hét múlva felsírt a telefon, és megtudtam, hogy haldokolsz. Azonnal elmentem érted, de nem mertem benyitni a szobába. Éreztem, te már nem vagy ott. Két hét múlva elmentél, és én nem tehettem semmit. Nem mehettem utánad, és nem hozhattalak vissza. Elvittél magaddal minden szépet, elvitted a boldogságom és a fiatalságom.Mi maradt belőled? Egy sovány kopjafa, egy kövekkel kirakott ruha, egy hervadt krizantém és sok szétszórt levél: az életem. És két hét: egy örökkévalóság nélküled.