Üres négyzet. A bezártság, végesség szimbóluma. Az ellentmondások ábrája. Az élet jelképe, a négy évszak, a négy égtáj és a négy elem egysége - a lét. De hogyan lehet egy jelképet kanonizálni, korlátok közé szorítani, amikor egy ember számára a mindenséget jelentheti? Épp az ellenkezőjét a törvényszerű, előre meghatározott jelentésnek. Jelenthet egy álmot, egy embert, vagy kettőt, a hozzájuk való kötődést. Jelenthet egy létformát, egy életfilozófiát, tagságot egy sötét közösségbe. Jelenthet elkötelezettséget, kényszerű ragaszkodást, elítéltséget. A jelentés tele van lehetőségekkel, a vékony keretek között végtelen fogalom és érzés rejlik.

Az üres négyzet kétszer jött hozzám. Mindkét alkalommal álmomban. Két embert hozott magával. Benne voltak a négyzet közepében, és engem kísértettek.

Először a nyakamon. Fekete bőrszíj feszítette rá, és annak az embernek a keze, akinek arany szemeit sosem fogom elfelejteni. Felszabadított, új kapukat nyitott meg előttem. Halálos ítélet volt a látszat, de valójában végtelen szabadságot és boldogságot kaptam az üres négyzet által.

Másodszor az ujjamon. Ezüst kerettel. Eltiltva attól az embertől, akinek hosszú fekete szempillái símogatták az arcom. Elkötelezett, rabságot hozott rám. Eltöltött keresűséggel, életre szóló megbánással, lassan emésztette a lelkem. De megmutatta, hogy ott a másik lehetőség, a felszabadulás, a nyitott kapuk, amelyek csak rám várnak, hogy átlépjek rajtuk és megszegjek minden szabályt.

Az üres négyzet mindig itt lesz a valóságban. Az ujjamon és a nyakamon. Vígasztalni fog, amikor szenvedek, erőt fog adni, amikor lezuhanok, boldoggá tesz majd a magányban, mert az üres négyzetbe van belefoglalva az életem. Ha már nem marad kiút, majd tüzet gyújt a szívemben, belülről szénné éget, majd újjászül hamvaimból. Az üres négyzet a szerelem, a hűség, az odaadás, az önzetlenség, az akarat, az erő. A lélek. A sors. A megváltás.

Az üres négyzet az életem.