Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy esőcsepp, amely a hatalmas esőfelhőből cseppent le egy autóbusz ablakára. Szegény esőcsepp nem tudta, hogy honnan jött, vagy, hogy merre fog menni, csak állt bambán az ablaküvegen. Egyszer aztán elkezdett gördülni lefelé a sáros ablakon, hosszú barna csíkot húzva maga után. Görgött, görgött éjjel, görgött, görgött nappal. Nem tudta, merre gördül, csak csúszott lefelé, amerre vitte a szél. Egyszer aztán megpillantott egy másik esőcseppet gördülni az ablakon, de az nagyon messze volt tőle. Próbált sietni, gyorsabban gördülni, de nem sikerült szegénynek. A másik cseppecske egyre csak gördült tehetetlenül, a mi cseppecskénk pedig egyre csak fogyott. Már majdnem feladta a reményt szegény cseppecske, amikor az autóbusz egyet zökkent, és a cseppecske szélsebesen legurult, épp a másik cseppecske mellé. De már alig volt meg fele a cseppecskének, úgy elfogyott szegény, és látta, hogy a másik cseppecske is egyre csak szárad, szárad. Egymásra nézett a két cseppecske és szó nélkül megértették egymást. Mosolyogva összeolvadott a két esőcsepp, és együtt mentek tovább. Jött aztán nagy sárbucka, jött üvöltő szél, jött sok-sok zökkenés, de a két esőcseppet már semmi sem választotta szét. Együtt gördültek le az autóbusz ablakán, együtt cseppentek bele egy hideg tócsába, és onnan együtt repültek fel, vissza a hatalmas felhőbe.

Utánuk nézett az autóbuszból egy kislány, és az ő szeméből is egy cseppecske gördült le. De ő nem érte utol a rá váró cseppecskét. Talán rá nem is várt senki, csak neki tűnt úgy.